Képek a víz alól. Hogyan? Olvasd el itt!

A vízen, vízből, vízben készített fotók izgalmas, új világot és perspektívát mutatnak be, de nagyon nem mindegy, mi van a víz alatt: a téma, a kamera vagy netán a fotós is?

A vízen, vízből, vízben készített fotók izgalmas, új világot és perspektívát mutatnak be, de nagyon nem mindegy, mi van a víz alatt: a téma, a kamera vagy netán a fotós is?

A természetfotós versenyekre nevezett képek túlnyomó többsége "szárazon" készül, nem meglepő módon. Bőven van téma a felszínen, másféle a technikai kihívás, és lássuk be, az sem mindegy, hogy az ember szárazföldi lény- itt mozgunk otthonosan, ezt a közeget ismerjük.

A természetfotózásban az egyre izgalmasabb, különlegesebb beállítások, helyzetek felé mozdultak el az alkotók.

Roppant kreatív fotók készülnek, és ezekhez minden eszközt bevetnek.

Megfigyelhető egy új trend: az utóbbi időben jól szerepelnek a víz alól fotózott felvételek a versenyeken. Ezek közül igen sokat nem a víz alatt dolgozó fotós készített – és van különbség a két műfaj között. Ezt a témát szeretnénk körüljárni ebben a cikkben.

Ha egy kicsit visszaugrunk a fotótörténelemben, láthatjuk, már egy évszázada is próbálkoztak a víz alatti képkészítéssel

Mivel a nedvesség nem az érzékeny műszaki eszközök nagy barátja, ezért szerkesztettek valami vízhatlan tartályt, tokot, amivel dolgozni lehetett a felszín alatt. Bár forgalmaztak búvároknak tervezett "kétéltű" fényképezőgépeket egy időben, túlnyomó többségében ma is hasonló alapelvet követő eszközökkel dolgoznak a víz alatt mint rég: a kamerák tokba kerülnek.

Azaz nem a fényképezőgép a vízhatlan, hanem a tok, amibe helyezik. Természetesen ma már minden vezérelhető, állítható, messze nem korlátozza a fotós mozgásterét a tok használata.

Mivel a tokozás drága műfaj, ráadásul nehezen elérhető volt ez a technika, annak idején a búvárok kiváltsága volt az, hogy képeket hozzanak a felszín alól. Amikor néhány, elsősorban a felszínen dolgozó természetfotós belekóstolt ebbe a műfajba, búvárfotósoktól kértek kölcsön felszereléseket- de ők maguk nem mentek a víz alá, hanem a kezüket dugták a vízbe, netán távirányítást, időzítőt használtak.

Egy-egy felvételért vagy fotós projektért nem sokan vettek profi, valóban megbízható víz alatti tokot a fényképezőgépükhöz. Egy jó tok és a hozzá való portok ára mindig is magas volt, hiszen ezeket kifejezetten búvárfotósoknak gyártják, 50-60 méteres mélységben is megbízhatóan kell működniük. Természetesen sekély vízben szintén remekül használhatóak, és sokan ezt használták ki.

A technika viszont folyamatosan fejlődik

Vannak ma már olyan akciókamerák, kompakt fényképezőgépek, amelyek egy DSLR-hez képest jóval olcsóbbak, a tok sem túl drága, és arra már alkalmas a minőségük, hogy a víz alá dugva egy ügyes fotós használható képeket készítsen velük. Ezeket is bevetik időnként, készülnek is érdekes fotók, de a magasabb célokat kitűző búvárfotósok számára nem alkalmasak.

A fő különbség a kétféle felhasználás között maga a mélység. A pár centivel víz alá tett fényképezőgép ugyan víz alatt van, mégis inkább úgy alkalmazzák, mint a felszíni gépeket. Természetes fényeket, ritkán lámpákat, felszíni vakukat használnak hozzájuk. A használónak magának pedig természetesen nem kell víz alatt lennie.

A búvárfotósoknak először is rutinos búvárnak kell lenniük, ez önmagában komoly eltérés- és korlát ezzel együtt. Teljesen más a közeg, mások a szabályok, mások a kihívások. Nem lehet egy fél napon át várakozni egy helyen, nem szokás a távvezérlés használata sem. Ami pedig a legfontosabb, az a fény- vagyis annak a hiánya. Ugyan készítenek kizárólag természetes fényeket használva fotókat a búvárfotósok is, de ez a ritkább eset. Az ilyen képek akkor készülnek, mikor esély sincs rá hogy kivilágítsuk a teret.

Az ő felszerelésük tehát kiegészül a víz alatti tokra szerelt karokkal, víz alatti használatra alkalmas vakukkal, illetve gyakran olyan elektronikával, ami a vakukat vezérli. A búvárfotósok körében jól ismert az a néhány gyártó, aki megbízható, minőségi tokot gyárt, megfelelő port választékkal. Nekik ugyanis szükségük van a nagylátószögű felvételekhez használható halszemoptikára, ahhoz alkalmas dóm portra.

A tokozott kompakt fényképezőgépek pont azért jelentenek túl nagy korlátot, mert nagylátószögű fotózásra alkalmatlanok a víz alatt. Az akciókamerák pedig azért, mert nem lehet együtt használni őket víz alatti vakukkal, így pár méteres mélységben már aligha lehet értékelhető, igazán látványos, színes fotókat készíteni velük. Nem is erre a célra készülnek, hanem sokkal inkább videózásra. Amíg a felszín alá dugva pár centivel lehet ilyenekkel is kísérletezni, igen szép eredményekkel, bizonyos víz alatti fotós műfajokhoz teljesen alkalmatlanok. A búvárfotósok tehát kényelmesen össze tudnak állítani egy szettet, amivel alapvetően felszínről kezelt, de víz alá helyezett kamerával dolgozhatnak.

Fordítva viszont nem nagyon működik, és nem kizárólag azért, mert a felszíni fotósoknak nincs búvárgyakorlata. Amikor csak a kamera van a víz alatt és esetleg a téma, a fotózás a vízi és a felszíni élővilág találkozását tudja bemutatni látványosan. Nem véletlen az ilyen képek sikere, és jó, hogy ez a műfaj egyre többek számára nyitva áll. Olyan sekély vízi élőhelyeken készülnek izgalmas fotók, ahol a búvárkodás teljesen értelmetlen lenne.

Amikor viszont a fotós maga is víz alá merészkedne, gyorsan rájöhet, mennyire más az a világ. Ha valakit a búvárfotózás érdekel hosszabb távon, annak tudnia kell, hogy ahhoz gyakorlatilag az elejétől kell kezdenie a felszerelés összeállítását. Kamerát és tokot ugyanis együtt kell választani, mert ha nincs adott fényképezőgéphez jó víz alatti tok, kár is megvenni. A legtöbb búvárfotósnak van makróhoz, nagylátóhoz is felszerelése, optikákkal és portokkal. Jól ismert gyártók például a Nauticam, az Isotta, a Sea&Sea, az Ikelite, a Hugyfot, a Subal.

A víz alatti vaku választása is kritikus pont. Nem sok gyártó van a piacon, és elég jól összehasonlíthatóak a termékeik. Természetesen a teljesítmény is fontos, de emellett a vaku mérete is, és a vezérelhetősége is. Az Inon, az Ikelite, a Sea&Sea, a Subtronic, a Seacam, a Retra vagy a OneUW nevét elsősorban a búvárfotósok ismerik. A vakuk vezérlését optikai vagy elektronikus úton lehet megoldani. Az olyan vakuvezérlők, mint a TRT-Electronics Turtle, a kompatibilis vakukat TTL vagy manuális módban is tudják vezérelni.

A teljes víz alatti fotós szettnek együtt kell jól működnie. Van, aki elköveti azt a hibát, hogy a különböző elemek kiválasztásánál nem figyel erre az alapszabályra. Ha csak egy egyszerű tokba rakott gépet dugunk a felszín alá pár centire, az adott helyzetre kell alkalmasnak lenni az összeállításnak. Harminc méteres mélységben, ahol nagy a nyomás, kevés a fény, nincsenek színek, korlátozott az eltölthető idő is, a kamerának, a toknak, a vakuknak és a vezérlésnek tökéletesen kell együtt működnie. Nincs lehetőség szerelni, módosítani a víz alatt. Ebből a szempontból igazi "technikai sport" a búvárfotózás.

Ha jól működik az összeállítás, az sem jelent gondot általában, ha nem a legújabb generációhoz tartozik a kamera, a tok vagy a vaku. Ebben a helyzetben a megbízhatóság kulcsfontosságú, mint ahogy az is, menyire áll kézre a rendszer. Egy bevált búvárfotós szettet ezért cserélnek ritkán. Ráadásul az új fényképezőgépek nem kompatibilisek a régi tokokkal, másféle tokhoz másféle portok kellenek, más gyártó fényképezőgépéhez új vakuvezérlő szükséges, és így tovább.

Mivel nem csak a kamera és a téma van a víz alatt, hanem a fotós is, ez jelentős mértékben meghatározza, milyen felszerelésre van szükség és ezzel együtt mekkora a mozgástér. A sekélyebb vizek felszín közeli élővilágának, illetve a vizek közelében élő állatok, növények megörökítéséhez ma már viszonylag könnyen elérhető a megfelelő, megfizethető technika. Aki ennél a szó szoros értelmében véve mélyebben belemerülne a víz alatti fotózásba, annak egészen más kihívásokkal kell szembe néznie, és a kifejezetten ezekhez a célokhoz szükséges fényképezőgépre és kiegészítőkre van szüksége. Erről egy következő cikkben fogunk részletesebben írni.